| Előző téma megtekintése :: Következő téma megtekintése |
| Szerző |
Üzenet |
piroseperke Újonc

Csatlakozott: Mar 03, 2007 Hozzászólások: 8
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 12:09 Hozzászólás témája: Tudnátok segíteni? |
|
|
Sziasztok!
Sokat olvastam már a fórumot, de most úgy alakult, hogy kérdeznék is. Férjemmel április közepe táján mennénk ki Angliába, egy-két évre. Mindketten mérnökök vagyunk, de természetesen nem is reménykedünk mérnöki munkában. Elvállalunk mindenfélét. Férjem angolja nem túl erős, alap és középfok között, az enyém inkább a felsőfokhoz közelít. Van egy három éves fiunk, aki addig a mamánál marad, de érthető, hogy minél előbb szeretnénk magunkhoz venni. Ahhoz viszont lakást kell bérelni. A szobabérlésről már sokat olvastam, de a kérdésem az lenne, egy egész lakás, mondjuk két szobás (vagyis asszem ott úgy mondják one bedroom) kis lakás, viszonylag normális környéken (a gyerek miatt) bútorozva. Milyen költégvonzatai vannak? Mennyi pénzt kell letenni előre, és hogy érdemes nekivágni a keresésnek? Ügynökséggel?
Viszünk kb. 300.000 forintnyi angol fontot, hogy az elején béreljünk egy double roomot, és tudjuk fedezni az álláskeresés költségeit, hogy ne kelljen állásügynökséghez fordulni. És ha már van melónk, annyit összegyűjteni, amennyi a lakásbérléshez kell, és akkor (plusz ha találunk ovit) jöhet a gyerek.
Ez a terv. Mi a véleményetek?
Itthon albérletben lakunk, nekem nincs állásom, férjem 200 kilométerre dolgozik, minden pénz benzinre megy, nagyon el vagyunk keseredve.
(arra gondoltunk ő lehetne villanyszerelő, én meg valami titkárnő/adminisztrátor féle, mivel ilyen végzettsgém és gyakorlatom is van)
A segítséget előre is köszi! |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Finsbury Mester

Csatlakozott: Apr 03, 2006 Hozzászólások: 315
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 12:29 Hozzászólás témája: |
|
|
Lakást bérelni nagyon drága - de ezt gondolom tudod már. Mi is szobában kezdtük - túl a harmincon nem kell elmodanom mekkora harcot vívtam magammal, utoljára 15 éve laktam idegenekkel. De ez itt normális - még a cityben dolgózók is ismán együtt laknak valakivel. 8 hónapig laktunk idegenekkel, pár hónapja bérlünk saját magunk.
Mi irodán keresztül béreltünk, 6 havi állandó munkaviszony, levizsgáltak, hogy nem köröznek-e minket stb, a munkahelyünkön és a bankban. Ez nagyon húzósnak tűnik, de nem akartunk privát landlordhoz menni, mert szinte mindenkitől azt hallotuk, hogy a szokásos 4-6 hét depozitot mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozva lenyelik a végén. HA nem lett volna munkaviszonyunk meg hasonló biztos hátterünk, akkor 6 havi bérleti díjat kértek volna előre - erre pedig a 300.000 nem lesz elég, sajnos.
Még egy dolog, amit érdemes figyelembe venni, lakást bérelni csak hosszabb időre - minimum 6 hónap lehet. szobát viszont lehet rövidebb időre is és sokkal könnyebb felmondani és továbbköltözni is. Tudom, hogy elsőre nagyon furcsának tűnik, de itt normális dolog idegenekkel együtt lakni. Én a helyetekben szobában kezdeném. Szobafestéssel kapcsolatban nem tudok segíteni, de ha titkárnősködni akarsz, és tényleg jól beszélsz angolul, akkor 2 dolgot tudok mondani, amit csinálnak ismerősök. Az egyik: nagy piackutató cégeknél telefonos kérdezőbiztos - gumtree-n találsz hirdetéseket, dolgozhatsz többet is, mint 60 óra! A másik: egy barátunk talált munkát az Officeangel-en keresztül, angliában millió helyen van irodájuk, bárhová mentek találni fogsz egyet. |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
piroseperke Újonc

Csatlakozott: Mar 03, 2007 Hozzászólások: 8
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 12:48 Hozzászólás témája: Köszi |
|
|
Köszi a választ, a hat havi munkaviszonyon elszomorodtam, mert nem hiszem, hogy ennyi ideig kibírnánk a fiunk nélkül. Azt hittem, ha mondjuk egy havi depositot, meg, mondjuk két havi lakbért fizetünk, bérelhetünk úgy, független "privát" lakást, mint itt M.o.-n.
Az, hogy mi ketten a férjemmel kimegyünk, és megosztjuk a szállást másokkal az oké, gondoltam, hogy így megy, de hogy ez kisgyerekkel hogyan lenne megvalósítható, nem tudom.
Az meg, hogy élből vigyük a fiunkat is, szerintem nagyon kockázatos, hiszen majd ott akarunk munkát találni.
Szóval, most a válaszod olvasva, nem is tudom mi tévő legyek. |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
seci Guru

Csatlakozott: Feb 12, 2006 Hozzászólások: 937 Tartózkodási hely: Farnborough
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 13:00 Hozzászólás témája: Re: Köszi |
|
|
| piroseperke írta: | Köszi a választ, a hat havi munkaviszonyon elszomorodtam, mert nem hiszem, hogy ennyi ideig kibírnánk a fiunk nélkül. Azt hittem, ha mondjuk egy havi depositot, meg, mondjuk két havi lakbért fizetünk, bérelhetünk úgy, független "privát" lakást, mint itt M.o.-n.
Az, hogy mi ketten a férjemmel kimegyünk, és megosztjuk a szállást másokkal az oké, gondoltam, hogy így megy, de hogy ez kisgyerekkel hogyan lenne megvalósítható, nem tudom.
Az meg, hogy élből vigyük a fiunkat is, szerintem nagyon kockázatos, hiszen majd ott akarunk munkát találni.
Szóval, most a válaszod olvasva, nem is tudom mi tévő legyek. |
Ha mernokok vagytok, akkor azert erdemes a http://www.cwjobs.co.uk-t nezegetni, nem remenytelen, hogy kaptok a szakmatokban allast (pl. szoftvereseket keresunk mi is, szinte allandoan, igaz ez nem London). A helyetekben en megprobalnam Londonon kivul... Nekem az a velemenyem, hogy egy kicsit kivul az M25-on jobbak a lehetosegek, erdemes Reading/Basingstoke kornyeken is nezelodni, itt tele van informatikai cegekkel es messze van a londoniaknak ingazni.
Az onallo berlettel kapcsolatban mar leirtuk egy parszor, hogy nem megy referencia nelkul, valakinek kezesseget kell vallalni ertetek, vegul is ti egy barbar (sic) orszagbol erkeztek. Ez lehet a munkahely vagy az elozo ugynokseg, akitol bereltetek, stb.
-seci |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
piroseperke Újonc

Csatlakozott: Mar 03, 2007 Hozzászólások: 8
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 13:18 Hozzászólás témája: |
|
|
Megintcsak köszönöm az infókat.
Sajnos az a gáz, hogy én agrármérnök vagyok, és ahogy néztem Angliában, ilyet abszolút nem keresnek (igaz idehaza se . Nekem a titkárnői tapasztalatom/középfokú végzettségem, meg az angol (német) tudásom van. Férjem sajnos nem IT-s, hanem erősáramú (az atomerőműben dolgozott, most egy papírgyárban) mérnök, viszont szerintem egy ilyen pozícióban a folyékony angol nagyon fontos. (ezért gondoltunk neki a villanyszerelő melóra, legalább addig, amíg jobban meg nem tanul)
Oké, nézelődöm arra, amit ajánlottál, de ott meg nehezebb szálláshoz jutni, nem?
Az, hogy a munkáltató adhat igazolást, mennyire bevett szokás? Jellemző, vagy nehéz kifogni olyan munkáltatót, amelyik hajlandó adni ilyen igazolást?
Adhat igazolást az az ügynökség, amelyiktől - átmeneti ideig - csak szobát bérelünk, különösen, ha az magyar cég v. személy? Bocs, ha hülyéket kérdezek, de ezen a téren úgy vettem észre, odakint egész mások a szokások, máshogy mennek a dolgok. Ha nem lenne a fiunk, sokkal lazábban lehetne venni, de így nagyon óvatosnak kell lennünk, különösen, hogy minden összekaparható pénzünket a kinti lét első hónapjaiba fektetnénk, ahelyett, hogy itthon fizetnénk belőle a fizetnivalókat. Tehát kissé felégetünk egy-két hidat - kényszerűségből - plusz anyósom merev ellenzése, szóval ha kimegyünk már nem igen van visszaút. (Legalábbis számunkra) |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
seci Guru

Csatlakozott: Feb 12, 2006 Hozzászólások: 937 Tartózkodási hely: Farnborough
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 13:31 Hozzászólás témája: |
|
|
| piroseperke írta: | Megintcsak köszönöm az infókat.

Ha vetsz egy pillantast Anglia terkepere, akkor rajossz, hogy egesz Midlands egy marha nagy birkafarm... Szoval agrarmernokkent szerintem igenis van lehetoseged. A ferjed villanyszerelokent csak akkor dolgozhat, hat leteszi a vizsgat, ki volt targyalva sokszor, anelkul be sem engedik a hazba dolgozni. Mernokkent meg dolhozhat, ott nem ut agyon arammal senkit sem
Szoval en a helyetekben - hacsak nem mosogatokislanykent akarod leelni tovabbi eletedet - Midlands-farmok-husipar-stb fele kacsintgatnak, akar Skocia vagy Irorszag is beleesne. Igaz, hogy ott nem latnatok napot, de nem sok-eszkimo kozott kellene a szakmadtol tavol eso dolgot muvelned.
De ez a te dontesed, en mernokkent palyaznekes palyaznek, es kirepulnek interjukra. Penzbe kerul, de megterul. Persze eloszor csinal(tat)nek egy angol-szabvanyoknak megfelelo oneletrajzot. Agrarmernokkent 25-30Ks allast siman kapsz, "akarmit elvallalok" munkaval 15Kt.
Lasd meg:
http://www.google.co.uk/search?hl=en&cr=countryUK|countryGB&sa=X&oi=spell&resnum=0&ct=result&cd=1&q=agricultural+engineering+jobs&spell=1
Az vagy 100 ugynokseget/siteot, rajta!
Es meg valami: egy agraruzemben a ferjednek is leeshet ez-az-amaz.
-seci |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
piroseperke Újonc

Csatlakozott: Mar 03, 2007 Hozzászólások: 8
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 13:39 Hozzászólás témája: |
|
|
Ebben teljesen igazad van, de nincs szakmai tapasztalatom a szakmámban. Elég röhejes. (2006 nyarán diplomáztam) Persze nem biztos, hogy ez kizáró ok, de kérlek azt modd meg nekem ha tudod, hogy hívják az angolok az agrármérnököt/állattenyésztő mérnököt (igazából szakosított állattenyésztő m. vagyok) Mert én a diplomámban leírt szakmanév alapján ("animal production engineer B Sc.") semmit se találtam, de még úgy se, hogy "agricultural engineer".
Milyen munkanévvel futnak odakint az ilyen emberkék?
(Bocs, ha olyat kérdezek, amire ti már válaszoltatok korábban, bár régóta olvasom a fórumot, nem láttam minden ide vonatkozó választ.) |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
seci Guru

Csatlakozott: Feb 12, 2006 Hozzászólások: 937 Tartózkodási hely: Farnborough
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 13:44 Hozzászólás témája: |
|
|
| piroseperke írta: | Ebben teljesen igazad van, de nincs szakmai tapasztalatom a szakmámban. Elég röhejes. (2006 nyarán diplomáztam) Persze nem biztos, hogy ez kizáró ok, de kérlek azt modd meg nekem ha tudod, hogy hívják az angolok az agrármérnököt/állattenyésztő mérnököt (igazából szakosított állattenyésztő m. vagyok) Mert én a diplomámban leírt szakmanév alapján ("animal production engineer B Sc.") semmit se találtam, de még úgy se, hogy "agricultural engineer".
Milyen munkanévvel futnak odakint az ilyen emberkék?
(Bocs, ha olyat kérdezek, amire ti már válaszoltatok korábban, bár régóta olvasom a fórumot, nem láttam minden ide vonatkozó választ.) |
Szerintem ez, bar en csak a vegtermekben vagyok erdekelt
Animal Production Technology (AP) - livestock welfare and ethology; health monitors; robotic milking and shearing; feed handling; animal draught; integrated stock management; stock handling, weighing, transport and slaughter; meat processing.
De erre is kereshetsz: animal husbandry == allattenyesztes
-seci
Legutóbb seci szerkesztette (2007. Március 3. Szombat, 13:47), összesen 1 alkalommal |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
hadnagy Mester

Csatlakozott: Feb 24, 2006 Hozzászólások: 310 Tartózkodási hely: Nottingham
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 13:44 Hozzászólás témája: .. |
|
|
A gumtree farm/etc. rovata állandóan tele van az ilyen jellegű, vagy ezzel határos szakemberek keresésével. Soxor olyan ajánlat is akad amelyik eleve tartalmazza a szálláslehetőséget is (mivel ezek a nagyobb farmok (gazdaságok) nem a nagyvárosok közepére települtek (értsd:eléggé távol esnek mindentől). _________________ "- Engem egy ilyen kis hadnagyocska, mint maga, nem tud megijeszteni.
- Voltam én már százados is fiacskám. Csak egyszer egy ilyen takonypócot, mint te, úgy vágtam szájon, hogy kiesett három foga és ezért lefokoztak." |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
piroseperke Újonc

Csatlakozott: Mar 03, 2007 Hozzászólások: 8
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 13:57 Hozzászólás témája: |
|
|
A gumtree-n én is olvastam ezeket, de ez a gondozó kategória. Nem mintha derogálna, meg eléggé gépesített, úgyhogy sztem fizikailag sem annyira megterhelő, de valóban a semmi közepén vannak a farmok, nagyon keveset fizetnek, de ami a két legfőbb gond ezekkel, hogy egyrészt tapasztalt gondozó kell (én csak szakami gyakorlaton voltam) másrészt nem hiszem, hogy odavihetném a férjem meg a kisfiam.
Már az egyetemen tanították, hogy nyugaton a családi gazdaság modell jellemző, míg itthon az iparosított telepek. Tehát kint csak a tenyésztelepeken van iparszerű, integrált termelés/kutatás, de mondom, nincs gyakorlatom, és sajnos nem kutató vagyok csak "mezei" mérnök.
Ha egyedül lennék, lazán elmennék az isten háta mögötti farmra ganyézni, fejni, etetni, de nem vagyok. És nem tudok traktort vezetni, amit szinte mindenhol kérnek. Szóval elég hülye helyzet.
Köszi a megnevezéseket, megpróbálok így utánakeresni.
A kinti villanyszerelő vizsgát meg gondolom leteheti a párom Angliában. Bár ennek még utána kell nézni, hogy is működik ez. |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
hadnagy Mester

Csatlakozott: Feb 24, 2006 Hozzászólások: 310 Tartózkodási hely: Nottingham
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 14:05 Hozzászólás témája: .. |
|
|
Nézz be az álláskínálóba, tettem be neked valamit (mivel ez már inkább oda tartozik)!!
Az aggályaidat megértem, deha meg sem próbálod, akkor nem is sikerülhet... _________________ "- Engem egy ilyen kis hadnagyocska, mint maga, nem tud megijeszteni.
- Voltam én már százados is fiacskám. Csak egyszer egy ilyen takonypócot, mint te, úgy vágtam szájon, hogy kiesett három foga és ezért lefokoztak." |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
seci Guru

Csatlakozott: Feb 12, 2006 Hozzászólások: 937 Tartózkodási hely: Farnborough
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 14:53 Hozzászólás témája: |
|
|
| piroseperke írta: | | de valóban a semmi közepén vannak a farmok, nagyon keveset fizetnek, de ami a két legfőbb gond ezekkel, hogy |
Egty dolgot ne felejts el: ha keveset fizetnek, de ingyen van a szallasotok, akkor ez annyi, mintha min havi 500-at dobtak volna hozzad, adomentesen. Dolgozik ugy ismerosunk nem messze tolunk, hogy igaz, hogy alacsony a fizetese, de 500 fontert berel az iskolajuktol egy 4-szobas hazat... Mi 920-ert+council tax bereltunk haromszobasat a kornyeken...
A gyereketek meg kicsi, 3 evesen itt ugysincs semmi, az egyikotoknek ugyis otthon kell maradnia vele, vagy eleg jo keresettel kell rendelkezni, hogy oviba tudjatok adni. De ez egy masik tema.
A vilag vegen levosegrol meg annyit, hogy hacsak nem lesz malacod es nem London kozepen fogtok elni, itt minden a vilag vegen van, azaz autoba kell ulni es menni 20-30 merfoldet, hogy valahova juss (pl mozi/szinhaz). Ez itt egy marha nagy falu kerem szepen.
-seci |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
piroseperke Újonc

Csatlakozott: Mar 03, 2007 Hozzászólások: 8
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 15:01 Hozzászólás témája: |
|
|
Köszi, és igazad van - ebben is -, gondolom ki kell fogni a jó állást, ahhoz meg szerecse kell.
Akartam már kérdezni, hogy végül is van kocsink, szerintetek érdemesebb lenne kocsival menni, hogy kint is mobilak legyünk, vagy a tömegközlekedés olyan jó és olcsó (bár nem ezt hallottam róla) hogy érdemesebb repülővel menni?
A szülő jövedelmétől függ, hogy felveszik-e a gyereket, vagy marha sokat kell fizetni érte, vagy itt is "átvilágítják" a szülőket?  |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
seci Guru

Csatlakozott: Feb 12, 2006 Hozzászólások: 937 Tartózkodási hely: Farnborough
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 15:21 Hozzászólás témája: |
|
|
| piroseperke írta: | Köszi, és igazad van - ebben is -, gondolom ki kell fogni a jó állást, ahhoz meg szerecse kell.
Akartam már kérdezni, hogy végül is van kocsink, szerintetek érdemesebb lenne kocsival menni, hogy kint is mobilak legyünk, vagy a tömegközlekedés olyan jó és olcsó (bár nem ezt hallottam róla) hogy érdemesebb repülővel menni?
A szülő jövedelmétől függ, hogy felveszik-e a gyereket, vagy marha sokat kell fizetni érte, vagy itt is "átvilágítják" a szülőket?  |
Ha agrarmunkat (szakma) szeretnetek kapni, akkor kell az auto, maskeppen hogyan megy el a 200 merfoldre levo interjura?
A tomegkozlekedes (a nagyvarosokon kivul) sem nem jo, sem nem olcso.
Az ovodai felvetelt kerdezd masik foruban akiknek van ilyen pottom gyerekuk De szerintem ha jo az ovoda, akkor sorba kell alni a helyert, majd fizetni jo sokat. At nem vilagitanak senkit. Legfeljebb ha valaki beajanl, akkor nem kell vegigallnod a sort. Jaj, ezt nem mondtam, itt mindig, mindenki betartja a hivatalos utat
-seci |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Artin V.I.P.

Csatlakozott: Feb 11, 2006 Hozzászólások: 731 Tartózkodási hely: London
|
Elküldve: 2007. Március 3. Szombat, 18:12 Hozzászólás témája: Re: Tudnátok segíteni? |
|
|
| piroseperke írta: |
(arra gondoltunk ő lehetne villanyszerelő, én meg valami titkárnő/adminisztrátor féle, mivel ilyen végzettsgém és gyakorlatom is van)
A segítséget előre is köszi! |
Ha komolyan gondolkozol a titkarnoi munkan, es akkor is ha nem. Ezt a honalpot nezd at.
http://www.office-angels.com/content_static/splash.asp
HA autoval akartok kijonni, akor hasznalhatjatok a magyar jogsitokat, de javaslom nezd at az ehhez kapcsolodo temakat itt a forumon. Hasznald a keresot: Insurance, MOT, Road tax , magyar rendszam stb. _________________ - Kormanyozd egyenesen azt az autot!
- En egyenesen kormanyzom, te taszigalod ferden!
- Szoval en taszigalom ferden?! |
|
| Vissza az elejére |
|
 |
|
|
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
|
Powered by phpBB © 2001, 2005 phpBB Group
| |